Az 1900-as évek elejére nyúlik vissza az Aston Martin indulása, amikor Lionel Martin és Robert Bamford versenyautók gyártásával kezdett foglalkozni.
1913-ban egy versenyen vettek részt egy Aston Clintoni hegyen, melyet megnyertek és így kapta a vesenyautó az Aston Martin nevet.
DB1
A II. világháború után a cég nehéz helyzete miatt a céget eladták David Brown-nak. Ettől kezdve a DB jelzés az Ő nevének kezdőbetűiből jött létre. A DB1 bukása után kifejlesztették a DB2-t, amely 2,9 literes, 162 lóerős volt. Ez nagy siker volt, a versenypályákon is eredményesen szerepelt.
DB2
1958-ban készült el a DB4, melynek alapváltozata 3,7 literes és 300 lóerős volt , de akár 420 lóerőt is ki tudtak belöle hozni.
DB4
A 60-as években az Aston Martin visszavonult a vesenyzéstől. 1963-ban jelent meg a DB5.
DB5
1965-ben megjelent a DB6 és a Vantage kivitele is, amely 325 lóerővel rendelkezett.
DB6
1966-ban került piacra a DBS és 1971-ben V8 kivitele is.
DBS
V8
Az éves eladás nagyon kevés volt, így a cég a csőd szélére került. 1986-ban a Ford a cég 75%-át felvásárolta, 1993-ra a teljes cég a Forddé lett.
Napjainkban a cég ismét gazdát keres. 1994-ben bemutatták a DB7-et, mely 3,2 literes, 335 lóerős motorral rendelkezett.
DB7
2003 óta gyártják a DB9-et. A motorja V12-es, 450 lóerős. Végsebessége: 289km/h, a súlya pedig 1700kg.
DB9
2005-től gyártják a Vantage V8-at. V8-as motor található benne, mely 380 lóerős.
A végsebessége 280km/h. Az autó súlya pedig 1570kg.
V8 Vantage
A Rapide gyártásának megkezdését 2008-ra tervezik. Az autó V12-es motorral lett felszerelve,
mely 480 lóerős. Az autó súlya 1900kg. Az autó különlegessége, hogy 4 ajtós.
Az Aston Martin történetében a Lagonda volt még 4 ajtós, melyet 1975-ben, majd 1988-ban új formában gyártottak.
Rapide
Aston Martin DB1-től (1900-as évektől) Rapide-ig (2008-ig):
Aston Martin a vásznon:
James Bond filmek: Tűzgolyó:DB5 GoldfingerDBS
Johnny English(2003): DB7 Vantage
Tomb Raider: DB7
Tolvajtempó: DB1, DB7